2013. november 6., szerda

Gyors sajtos pogi 2 :)

Az eredeti elgondolás innen van, de kénytelen voltam továbbfejleszteni a receptet, mert nekem nem akart összeállni rendesen a tészta.



Hozzávalók (kb. 25 db):

  • 2 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 25 dkg Alfa-mix lisztkeverék
  • 2 g FiberHusk
  • 4 g instant élesztő
  • 3 tojás
  • 10 dkg trappista sajt

Elkészítés:
Felfőztem a tejet az olajjal, majd rögtön beleöntöttem a robotgép tálkájába. Ezután beleborítottam a lisztet is a tálkába, és elindítottam a robotgépet. Fokozatosan hozzáadtam a többi hozzávalót. Vízbe mártott kiskanállal diónyi darabokat szaggattam a tésztából, majd rizslisztes kézzel gombócokká formáztam, és szilikonos sütőpapírra tettem őket. 180 fokra előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöttem.
A pogik kívül ropogósak, belül puhák lettek, és természetesen finomak! :)

2013. november 1., péntek

Gluténmentes joghurtos süti



Hozzávalók:

Piskóta (24x37 cm kapcsos tepsihez)
  • 4 tojás
  • 9 dkg rizsliszt
  • 4,5 dkg keményítő
  • 12 dkg cukor (lehet kevesebb is)
  • pici szódabikarbóna
  • 2 ek olaj
Az elkészítését megtaláljátok a tortáknál. Sütése: 180 fokon sütjük 10 percig, majd 160 fokon kb. 5-10 percig.

Krém:
  • 500 g Zott Jogobella joghurt (botmixerrel átdolgozva a nagyobb gyümik miatt)
  • 3 dl Oké tejszín
  • 8 dkg cukor
  • 1 csomag zselatin (Horváth Rozi)
  • 1 kiskanál Expressz zselatin fix (a tejszínhabhoz)

Elkészítése:

A joghurtot a cukorral, zselatinnal felmelegítjük. Nem szabad felforralni!!!
Felverjük a tejszínhabot, és teszünk bele pici zselatin fix-et.
Ha kihűlt a joghurt, összekeverjük a tejszínhabbal, majd a csatos formába visszatett piskótára öntjük. Kb. 2 órára a hűtőbe tesszük (csak győzzük kivárni :D ), ezután már szépen szeletelhető.





Gluténmentes csigatészta

Mielőtt kiderült, hogy Vincu lisztérzékeny, kedvenc levestésztája a csigatészta volt. Icu kolleganőm készít csigákat, így felajánlotta, hogy megtanít engem csigatásztát készíteni, hogy ismét ehessen Vincu. :)
A recept innen van: http://ennijoesfozniis.blogspot.hu/2011/12/glutenmentes-hazitesztesztak-receptje.html

Ilyen lett az általam elkészített csigatészta. Van még hová fejlődni, de azért elsőre nem is olyan vészes. Vincunak nagyon ízlett. :D




GM kókuszos csigák



Hozzávalók:

  • 350 g Alfa Mix lisztkeverék
  • 150 g Schar Mix B lisztkeverék
  • 8 g FiberHusk
  • 50 g cukor
  • 1 tojás
  • 280 ml tej
  • 200 ml langyos víz
  • 20 g friss élesztő
  • pici só

Töltelék:

  • 3 dl tej
  • 1 csomag vanília puding
  • 4 ek cukor (lehet több is!)
  • 70 g kókuszreszelék (ez is lehet több!)

Elkészítése:

A töltelék alapanyagaiból sűrű masszát főzünk, és hagyjuk kihűlni.

A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd két részre osztjuk. Mindegyiket külön-külön téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a kókuszos massza felével, majd feltekerjük, mint a kakaós csigát, azután pedig kb. 2 cm-es szeletekre vágjuk. Én most cérnával vágtam fel a tésztát, így nem nyomódtak össze a csigák.
A csigákat sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. Mivel 2 tepsi csiga lett, és kevés időm volt, így hőlégkeveréssel sütöttem őket 170 fokon durván 20 perdig. Közben többször is megfordítottam a tepsiket, valamint félidőben meglocsoltam a tetejüket vaníliacukros tejjel.

Gluténmentes Sajtos-kolbászos kiflicskék



Hozzávalók (16 db):
  • 200 g Schar Mix B lisztkeverék
  • 100 g Alfa Mix lisztkeverék
  • 6 g FiberHusk
  • 20 g friss élesztő
  • 1 kk só
  • 300 ml langyos víz
  • 3 ek olaj
Töltelék:
  • kolbász/sonka
  • trappista sajt

Elkészítése:


A tésztát ugyanúgy készítjük el, mint a zsemlét. Ha összedolgoztuk az alapanyagokat, egy jó nagy kört nyújtunk, 16 részre vágjuk, és ízlés szerint teszünk a széles végére kolbászt, és sajtot. A töltelék ízlés szerint variálható. :)




Miután minden cikkre tettünk tölteléket, a széles
végétől kezdve feltekerjük a cikkeket, a legvégén kicsit összenyomkodjuk a tésztát, így nem folyik ki belőle a töltelék sülés közben.
A kis kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, kb. 40 fokos sütőben kelesztjük fél óráig, majd 180 fokon kisütjük őket. A tepsi aljára természetesen most is tettem vízzel teli lábast. :)




Gluténmentes "Grízgaluska"




Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 tojás
  • pici só
  • kb. 10 csapott teáskanál rizsdara

Elkészítése:

A tojást felverjük a sóval, majd hozzákeverjük a rizsdarát. Ne legyen túl kemény a kapott massza, mert kb. 40 percre betesszük még a hűtőbe, ez alatt megszívja magát a dara. Ha felforrt a víz, pici kanállal beleszaggatjuk a masszát. 10 percig főzzük, majd elzárjuk a lángot, de csak újabb 10 perc után szűrjük le a galuskákat. A főzés ideje a galuskák méretétől is függ. :)

2013. augusztus 1., csütörtök

GM almás pite ismét :)

Most kevesebb tésztával készítettem el az almás pitét, és sokkal finomabb lett. :)
Csak a tészta hozzávalóit írom le, mert a töltelék ugyanaz, mint a korábbi receptnél.


Tészta hozzávalói:
  • 25 dkg Alfa-mix lisztkeverék
  • 15 dkg rizsliszt
  • 15 dkg Emese sütiliszt
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 10 g vaníliás cukor
  • 80 g cukor
  • 2 tojás
  • csipet só
  • 20 dkg Ráma
  • 2 dl tej
Elkészítése: a korábbi receptnél megtalálható.


GM Hólabda


Ilyen lett életem első hólabdája, nem túl szép, de legalább finom. :)
A második adagnál már kevesebb vajat tettem a tortabevonó csokihoz, így az már nem folyt le a süti oldalán, viszont arról már nem készült kép, túl gyorsan elfogyott. :D


Kakaós piskóta:
  • 8 tojás (kb. 400 g)
  • 16 dkg rizsliszt
  • 8 dkg keményítő (kukorica, vagy burgonya)
  • 24 dkg cukor
  • 30 g kakaó
  • 3 ek olaj
  • késhegynyi szódabikarbóna
Szokásos módon összedolgozzuk a piskóta tésztát, majd egyenletesen elosztjuk két közepes tepsiben. 160 fokra előmelegített sütőben kb. 10-13 percig sütjük.

Ha kihűlt a piskóta, pogácsaszaggatóval kis korongokat szaggatunk belőle.


Töltelék:
  • 0,5 l tej
  • 5 ek rizsliszt
  • 25 dkg ráma
  • 20 dkg porcukor
  • 1 csomag vanília, vagy egy kiskanál vanília aroma
  • kevés rum, vagy rum aroma
A rizslisztet a tejjel sűrű masszává főzzük, a rámát pedig habosra keverjük a cukorral, és az aromával. Ha kihűlt a lisztes massza, összekeverjük a másik krémmel.

Két piskótakorongot összeragasztunk krémmel, majd az oldalát, és a tetejét is bekenjük, ezután pedig megforgatjuk kókuszreszelékben, végül csokit csepegtetünk a sütik tetejére.













Édes gm keksz

A linzer karika tésztájából nagyon finom édes kekszeket készthetünk.  :)

Normál méretű kekszek




Pici kekszek :)


GM kifli, az igazi! :)

A hozzávalók ugyanazok, mint az előző kifli receptnél, csak vékonyabbra nyújtottam ki a tésztát, és így kinézetre is sokkal jobban hasonlít a normál lisztes társához. :)



2013. március 10., vasárnap

Szuper gluténmentes kifli :)

Vincu már sokszor megkérdezte tőlem, hogy mikor csinálok neki olyan kiflit, amit a pékségben lehet kapni, csak ugye az nem gluténmentes. Tegnap belevágtam, és meglepődtem magam is, hogy milyen jól sikerült. Kívül ropogós, belül puha kifliket alkottam. :)



Hozzávalók 8 db kiflihez:
  • 200 g Schar Mix B lisztkeverék
  • 100 g Alfa Mix lisztkeverék
  • 6 g FiberHusk
  • 20 g friss élesztő
  • 1 mk só
  • 300 ml langyos víz
  • 3 ek olaj
Elkészítés:
Ugyanúgy készítjük, mint a "szuper" zsemlét, azzal a különbséggel, hogy az egész tésztát rizslisztes nyújtólapra borítjuk, kinyújtjuk  kb. 0,5 cm vastagságúra, és pizzavágóval 8 cikkre vágjuk. Nyújtás közben is szórjuk meg a tészta tetejét rizsliszttel, hogy ne ragadjon a nyújtófához.
Ezután a szélesebb végénél kezdve feltekerjük a tésztát, kifli formára igazítjuk, majd kivajazott, rizslisztezett tepsibe tesszük őket.

40-50 fokra előmelegített sütőben fél órán át kelesztjük, majd 200 fokon kisütjük őket. A sütőbe már az elején teszünk egy vízes lábast.
A végeredmény:








2013. február 18., hétfő

Madártej

Madártej kicsit másképpen

Sosem szerettem a tojásfehérjét a madártejen, ezért babapiskótával szoktam tálalni. :)


Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 l tej
  • 4 tojássárgája
  • 1 ek vaníliás cukor (2 csomag)
  • 4 ek kristálycukor
  • gluténmentes (házilag készített) piskótatallér
Elkészítés:

Feltesszük főni a tejet, közben a tojássárgájákat összekeverema  cukrokkal. Hogy a tojás ne csapódjon ki, már a langyos tejbe belekeverem a cukros tojássárgájákat.
Folyamatosan kevergetjük, és addig főzzük, míg elkezd sűrűsödni.
Ha picit kihűlt, tányérokba szedjük, beletesszük a piskótatallérokat, és még csokireszelékkel is megszórhatjuk! :D

Kürtöskalács

Kürtöskalács

A család nagyon szereti ezt a finomságot, és hogy Vince se maradjon ki a jóból, ezért kikísérleteztem egy GM változatot is. Az első próbálkozásnál "lefolyt" a tészta sülés közben a formáról, de másodjára már sikerült eltalálni az optimális állagú tésztát! :) Vincunak nagyon ízlik, ma is azt vitt tízóraira az oviba. :D




Hozzávalók (3 db lesz belőle):
  • 100 g Schar Mix B lisztkeverék
  • 250 g Alfa-Mix lisztkeverék
  • 6-8 g Fiber Husk
  • 50 g cukor
  • 220 ml tej
  • 20 g friss élesztő
  • 50 g olvasztott vaj
  • 2 tojássárgája

Elkészítés:

A tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd mindent összedolgozunk a robotgép dagasztókarjával kb. 10 perc alatt.
Kicsit pihentetjük a tésztát, addig elkészítjük a sütőformákat. Konyhai papírtörlő gurigákat betekertem alufóliával, nálam ez volt a forma. :)
Ha végeztünk a formákkal, akkor a tésztát 1-1,5 cm vastagságúra nyújtjuk, ezután pizzavágóval 2 cm széles sávokra vágjuk.
A formákat bekenjük olvasztott vajjal, és így tekerjük fel rá a tésztacsíkokat. Ha végezetünk, a feltekert tésztát is bekenjük olvasztott vajjal, majd meghempergetjük kristálycukorban.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a kalácsokat, és grillfokozaton megsütjük őket. Ez konkrétan úgy történik, hogy kb. 1,5-2 percenként fordítunk egyet a kalácsokon, hogy mindenhol szépen megbarnujon. Természetesen ez sütőtől függ, ezért azt javaslom, hogy inkább tartsuk folyamatosan szemmel, nehogy odagjen.
Ha megsültek, ízlés szerint megszórjuk kókuszreszelékkel, vagy kakaóval, dióval, stb...

Tapasztalat:

Érdemes egy kicsit kézzel rászorítani a formára a tésztát feltekerés után, hengergetéssel ugyanis inkább leeseik a formáról...


2013. január 30., szerda

Sajtos sztrapacska

 Sajtos sztrapacska

Apukámtól tanultam ezt az ételt, és szerencsére sikerült gluténmentesre átvariálnom a receptet. :)




Hozzávalók 4 személyre:
  • 200 g lereszelt, és kipréselt krumpli (3-4 db)
  • 2 tojás
  • 70 g Alfa-mix lisztkeverék
  • 60 g rizsliszt
  • 60 g kukoricaliszt
  • pici só
Valamint:
  • felkockázott füstölt szalonna
  • pici olaj a szalonna pirításához
  • 2 db tejszínes tömlős sajt (nekem ez ízlik a lejobban, de lehet másfajta is)

Elkészítése:

A krumplikat lereszeljük (én aprító gépben szoktam csinálni, sokkal gyorsabb :) ), majd kipréseljük belőle a felesleges levet, hozzákavarjuk a pici sót, a tojásokat, és a liszteket. Picit pihentetjük, majd ha jól felforrt a víz, akkor beleszaggatjuk a tésztát.
A felkockázott szalonnát megpirítjuk az olajon, majd hozzáöntjük a leszűrt tésztához, és végül összekeverjük a sajttal.

Pattogatott amarant :)

Elfogyott a bolti amarnatunk, így eljött az ideje, hogy kipróbáljam, sikerül-e a házilag termesztett amarantunkat kipattogtatni. Jelentem sikerült! :) Vince még magában is kanalazta müzli gyanánt. :)

A lényege, hogy egy jó magas lábast használjunk, mert írtó nagyokat ugrálnak a szemek. Illetve a lábas már jó forró legyen, csak akkor  tegyünk bele kb. egy marék amarantot, és azonnal kezdjük el fakanállal kavargatni. Ha már halljuk, és látjuk, hogy nem nagyon pattog, azonnal öntsük ki egy másik edénybe, mert hamar odaéghet.

Ilyen lett a frissen pattogatott amarantunk: