2012. október 18., csütörtök

Kenyér

Gluténmentes kenyér

Ahogy a 4 éves kisfiam mondja: Anya féle kenyér  :)

Sokféle receptet kirpóbáltam én is, de végre sikerült egy olyan kenyeret összehozni, ami nagyon tuti! :)




Hozzávalók:

  • 35 dkg Schar Mix B
  • 15 dkg Alfa-mix
  • 8 g Fiber Husk
  • 16 g friss élesztő
  • 600 ml langyos víz
  • 3 ek olaj
  • pici cukor
  • 1 tk só

A langyos vízben elkeverjük az élesztőt, illetve egy kevés cukrot, majd minden hozzávalót összedolgozunk a robotgéppel. Kb. 10 percig  dagasztjuk.
Olajjal, vagy vajjal kikent formába tesszük, és szépen elsimítotjuk a tetejét vizes kanállal. Ezután betesszük a 40 fokos sütőbe, ahol kb. 50 percig kelesztetjük. A sütő aljára rakjunk egy lábasba vizet. Ha szépen megkelt a kenyér, akkor felvesszük a hőfokot 200 fokra, és kb. 50 perc alatt el is készül. Az elkészült kenyeret egy rácsra borítjuk, és úgy hagyjuk kihűlni.


Tanácsok:
  • A vizet nem érdemes helyettesíteni tejjel, mert akkor a sülés közben összeesik a kenyér.
  • Sütés után megkenhetjük a kenyér tetejét olajos vízzel, így megpuhul a teteje. Szeletelésnél könnyebb lesz a dolgunk. :)
  • Csak azután kezdjük el felszeletelni a kenyeret, ha már teljesen kihűlt.
  • Ha van hely a fagyasztóban, érdemes a felszeletelt kenyeret lefagyasztani, és mindig csak annyit kivenni, amennyire éppen szükség van.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Helga!
    Próbálkoztam már többször is a kenyérrel,de a végén, amikor kivettem a formából összeesik. Van ötleted, hogy mitől lehet? A kelesztés után a vizet ki kell venni a sütőből? Előre is köszi a segítséged!Hálás köszönet a sok receptért! Üdv:Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió Detti!

      Nekem még sosem esett össze... Olyan szokott lenni, hogy a kenyér tetején keletkezik egy kis üres rész. Ugyanolyan alapanyagokat használtál, mint én? Betartottad az arányokat is? Egyébként nem veszem ki a vizet, végig bent marad, a sütő ajtaját is csak akkor nyitom már csak ki, amikor kiveszem a kész kenyeret.
      Örülök, hogy nézegeted a recepteket! :) A héten még igyekszem feltenni új recepteket.

      Szép napot! Helga

      Törlés